Rólam
Üdvözlöm a STIM Ékszer hivatalos honlapján!
Édesapám autószerelő mester volt, de ifjú korában ő is érdeklődött a kreatív, alkotó munka iránt. Fotózni tanult, ékszert, dísztárgyat készített, minden számára elérhető dologból. Az első ötvös munkának mondható medálomat, a középiskolai évek alatt, igen egyszerű anyagokból készítettem, az Ő irányítása mellett. Rendkívüli élmény volt, és az azóta eltelt életemet ez határozza meg. Az érettségi után nem volt kérdés, hogy a már megszerzett kereskedő szakmámat félre téve, megtanulom az ékszerkészítés minden fortélyát.
Felvételt nyertem a Budapesti Szolgáltató -és Kézművesipari Szakképző Iskola Práter utcai tanműhelybe. Ahol egy szilárd szakmai alapot kaptam Kriston Lászlóné Anci nénitől és Massányi Auréltől. Itt aranyműves szakon 2001-ben végeztem. A tanuló évek alatt több helyen is alkalom nyílt a bemutatkozásra. Egy ilyen lehetőség volt az Ifjúalkotók kiállítása a budai várban, ahol szakmai elismerésben részesültem Vanilla virág brossommal, amely egy későbbi szakmai lapban is megjelent.
Ezután a zománcozással ismerkedtem meg Koburger Zsolt vezetésével. Aki időt, energiát és pénzt nem sajnálva átadta a zománcozott díszműtárgy készítés tudományát.
Első munkaadóm rengeteg türelemmel megtanította, miként válhat belőlem is hozzá hasonló elismert ötvös. Készítettem egyedi és sorozatgyártott ékszereket, terveztem, modelleztem, javítottam, restauráltam.
Majd ékszer és díszműtárgy becsüs szakmát szereztem, és ezt kamatoztattam Pécs legnagyobb zálogházláncában.
Azonban a szívem visszahúzott a szerszámaimhoz. 2006-ban ismét műhely munkát vállaltam egy pécsi belvárosi ékszerszalon műhelyében.
Majd 2008-ban Pécsváradon beindítottam saját műhelyemet. Ahol, azóta is várom ügyfeleimet, arany, ezüst, bizsu ékszerekkel, és széles körű szolgáltatásokkal.
Szabóné Tóka Ivett M. (STIM)
aranyműves-ötvös

