Ékszer vagy Művészeti Központ?
Amint a korábbi bejegyzést írtam, találtam jó néhány régi Pusztakisfalun készült képet.
2006. július 29.-én, az első kitelepülés alkalmával a műhely asztalomat vittem ki, majdhogynem teljes felszereléssel!
Amint a korábbi bejegyzést írtam, találtam jó néhány régi Pusztakisfalun készült képet.
2006. július 29.-én, az első kitelepülés alkalmával a műhely asztalomat vittem ki, majdhogynem teljes felszereléssel!
Ha nyár közepe, akkor immár 5 éve rendszeresen irány Pusztakisfalu!
A Pusztakisfalui üvegszimpozion és kézművesnap minden év július utolsó szombatján kerül megrendezése, és alapvető lényege, hogy a kézműves szakmákat megismerje a nagyközönség és esetleg ki is próbálja.
Korábban még egész műhely felszereléssel, mára inkább már csak ékszerekkel és egy minimális szerszám készlettel indulok.
Eljött a búcsúzás ideje az óvodákban is. Egy ovis csoport két óvónéniének és dadusának készítettem egy-egy aprócska medált, melyeket a csoport jele ihletett és a gyermeki játékosság jegyében készült. Hisz, ha már napraforgó, akkor valami forogjon is rajta!
Első hallásra furcsa lehet! Azonban nagyon impozáns tud lenni ebből a nemesfémből készült karikagyűrű!
Üdvözöljük a STIM Ékszer megújult honlapján!
Az oldal jelenleg folyamatos szerkesztés alatt áll, viszont a Galéria alatt már megtalálja eddigi munkáim fotóit.
A későbbiekben a honlap bővülni fog Webshop-pal is, ahol igyekszek széles választékot kínálni a saját készítésű egyedi ékszereim mellett sorozat gyártott ékszerekkel is.
Kérem nézzen vissza később, illetve kövesse a fejleményeket a FaceBook-on.
Szabóné Tóka Ivett M.